3.rész Tietek a gyalázat

-Susann Donna Spark Lee!-nyújtottam a kezem egy magas, borostás férfi felé. A semmiből futottunk velük össze az országúton, ahol már második napja gyalogolunk menedéket keresve. 
A férfi csak végigmért engem, majd Joe elé lépett. Joe egy köpcös katona volt, aki a legtöbbet tett jelenleg a túlélésért. Tegnap egy élelmiszerboltban járt, ami tele volt holtakkal, mégis épségben megúszta a manővert. Ráadásul több konzervet is magával cipelt a táskáiban. 
-Antony Murph !-mutatkozott be a férfi. Rosszul esett, hogy nem velem fogott kezet. De elhatároztam, hogy innentől kezdve nem szeretném az Ezredes  jelzőt viselni. 

Annak aki nem tudja a rendfokozatokat :) : 

Tisztesek 

Őrvezető 

Tizedes 

Szakaszvezető
Tiszthelyettesek
Őrmester
Törzsőrmester
Főtörzsőrmester
Zászlósok
Zászlós
Törzszászlós
Tisztek
Alhadnagy[8]
Hadnagy
Főhadnagy
Százados
Főtisztek
Őrnagy
Alezredes
Ezredes
Tábornokok
Vezérőrnagy
Altábornagy
Vezérezredes
Hadseregtábornok 

-Joe vagyok!-tisztelgett a férfi a vele szembeállónak . Ezzel mutatva a katonai mibenvoltát. 
-Katonák! Tisztelegj !- mondtam el ritmusosan a parancsot, majd Antony szemébe néztem fölényesen.
Két ujjamat kitartottam, majd legyintettem vele egyet. Erre a katonáim a kezüket maguk mellé engedték. 
-Spark Ezredes !-nyújtotta a felém a kezét az Antony mellett álló alak. Mosolygott és a kezencsókolt. Azt hittem, ez a szokás már a múlté. De jól esett, hogy nőként tekintenek rám. 
-Miről hadoválsz itt Erik?! Ki ez a nő?-mutatott rám idegesen a magas ember. 
-Uram, beszéljen tisztelettel ! Ő itt a Militoni flotta legmagasabb Főtisztje . Hildrya vezetője....-mondta alázatosan Erik. 
Büszke voltam magamra, amiért megismernek az emberek. De annál büszkébb a csapatom túlélőire...
-Vicces...ebben a világban már nincsenek holmi katonák....sőt , emberek is alig vannak . Egyet értesz velem, Roy?- nézett hátra Antony. 
Mögötte több férfi is állt. Egy teljes hierarhiát birtokolt a férfi. 
-Gyere velem picikém !-szorította meg a csuklómat a borostás alfahím. Az ideg azonnal belém szállt, de nem tudtam mi tévő legyek. Antony húzott magával . Erőszakosan fordított magával háttal, így testem az övéhez simult. Torkomra szorított és beszippantotta a bőröm illatát. 
A vér rámcsapódott, amint mögülem egy hangos lövéssel távozott Antonyból a lélek. 
-Ezredes! Gyalázattal könyörgünk, hogy engedjen minket utunkra!- térdelt le elém egy sokkolt állapotban lévő fiú. 
Én sem voltam minderre felkészülve. Újabb haláleset... De köszönettel tartozom annak a személynek aki lelőtte az erőszakos embert. 
-Gyalázkodj csak ! -köptem rá a fiúra, majd hangosan nevetve hátat fordítottam nekik.
-Menetirány!-intettem rendre a katonáimat és elindultunk ellentétes oldalra.